Továbbra is Olaszország Európa legkomolyabb piaca, de az elektromos gépek térnyerése hamarosan átírhatja az erőviszonyokat. Akárhogy is, egyelőre jól állunk, és egyre népszerűbb a motorozás.
A drasztikus vámok miatt lépéskényszerbe került a Harley-Davidson, és a cégvezető nyilatkozatából úgy tűnik, hogy az európai üzem felépítése lehet az egyetlen kiút.
Európa egyik legerősebb piacán továbbra is a nakedek viszik a prímet, igaz, a háttérben már felkészülnek az új trónkövetelők.
Tagadhatatlan, hogy felfelé ívelő pályán van a motorpiac, hiszen itthon, Európa-szerte és a tengerentúlon is komoly növekedés vette kezdetét 2018-ban.
Rekordévet zárt tavaly a hazai abroncspiac, összesen több mint hárommillió darabot adtak el az itthon futó kocsikra és motorkerékpárokra.
A Ducati is közzétette tavalyi eredményeit, melyekből kiderült, hogy a motorosok szívesen vesznek kompromisszummentes superbike-ot közútra, pláne ha ilyen gyöngyszemről van szó, mint a Panigale.
Noha a kőolaj árának zuhanása megtorpant, az üzemanyag hétről-hétre kevesebbe kerül. Ma például egy újabb tízest vágtak belőle, és már a háromszázas szinthez közelít.
Csökkennek a motorokat terhelő adók, továbbra sem lesznek itthon kiállítások, de az eladásokra nem lehet panasz - nagyjából így lehet összefoglalni az MGE sajtótájékoztatóján elhangzottakat.
Napjainkban már csak az autósok, motorosok negyedének van év végén lejáró KGFB-je, a többieknek pedig érdemes év közben is résen lenni, mert a díjak nőnek, de a szemfülesek sokat faraghatnak az árakból.
Ezúttal nem holmi pletykáról van szó, ugyanis maga az elnök-vezérigazgató, Stefan Pierer erősítette meg, hogy felmerült a Ducati-vásárlás ötlete. Azt is elárulta, miért szeretné megkaparintani a bolognai céget.
Az MGE legfrissebb értékeléséből kiderült, hogy alapvetően erős novembert zártak a kereskedők, több kategóriában is nőtt az eladott járművek mennyisége. Habár a motorok jól fogytak, még mindig nagyon keveset helyeznek forgalomba.
A szaúdi társaságok felpörgése mélybe taszította az árakat, és ez csak a kezdet - minden arra utal, hogy egész télen folytatódik a trend.
Tíz éve még a gyorsasági motorok vitték a pálmát, utána előretörtek a duci endurók és crossoverek, napjainkban pedig az olcsó, többcélú gépek hódítanak.
Rohamléptekben nő a használt és új motorok piaca, egyes hónapokban 50-60 százalékos növekedést regisztráltak. A 2018-ban importált gépek mennyisége már most meghaladja a tízezer darabot.
Szinte az összes államban nőtt a nagymotorok piaca, igaz, ez azzal járt, hogy az új mopedek, robogók szinte eltűntek az utakról.
A bajor gyártó jövőbemutató kezdeményezésbe fogott: kötöttségek nélkül, rövid időre is bérelhet motort, aki kipróbálná valamelyik BMW-t.
Már hosszú évek óta a BMW R 1200 GS az öreg kontinens legkelendőbb motorja. Nincs ez másként napjainkban sem, de idén megjelent egy erős kihívó, ráadásul egy igen fura szerzet, mely azonnal az eladási listák élén kezdett.
Hiába a tetszetős forma és a különleges, hosszában beépített V4-es erőforrás, a Motus egy évtizednyi megfeszített munka után bezárja kapuit.