Noha egy évtized alatt harmadával nőtt az itthon futó nagymotorok száma, ez önmagában nem indokolja, hogy 2008 óta nem volt ilyen sok baleset a közutakon, mint napjainkban.
A Doctor bírálta az agresszivitást és a sport veszélyességét, no meg óvatosan odaszúrt Zarcónak is. Lehet, hogy ezen bukik el a szinte készpénznek vehető, hároméves Petronas-szerződés?
Néhány éve még több mint kétmillió forint volt az átlagos kárérték a motorbalesetek után – nem csoda, hogy ódzkodtak tőlünk a biztosítók. Úgy látják, hogy minél erősebb a motor, annál több a baj vele.
Ha egy közlekedési balesetben felmerül a szándékosság, akkor emberölési kísérlet miatt áll bíróság elé a sofőr? Az ügyészség döntését bátran vehetik fenyegetésnek a hevesebb vezetők.
A Brit Superbike versenyzője a Donington Parkban veszítette életét, mindössze 25 éves volt. A tragikus baleset után a sorozat szervezői is megszólaltak az ügyben.
Az a bizonyos tízezerből egy eset, amikor váratlan műszaki hiba miatt kerül bajba az ember. Balesete után néhány héttel elhunyt Sasvári Sándor, a FIM Europe enduróbizottságának tagja.
Ezúttal elég gyors volt az őrangyal: ugyan saját butaságától nem menthette meg az a csinos orosz motoroslányt, aki viszonylag olcsón megúszta, hogy most is a közösségi média volt az első.
Egy átlagos motorozós napnak indult. Hárman voltunk, és a srácok, akikkel aznap találkoztam, először azt mondták, hogy menjünk Felsőtárkány utáni határig meg vissza. Aztán felvillant a középső motoros féklámpája.
Már-már hihetetlen, hogy a kijárási korlátozás alatt is bőven akad dolga a zsaruknak piás motorosokkal, és motoros alatt most nem robogóst vagy simsonost értenek.
Érdemes pereskedni egy baleset után vagy jobb megegyezni? Erre a kérdésre keressük a választ friss, hazai eseteken keresztül. A gyakorlat azt mutatja, hogy ezúttal sem érdemes bíróságra járni.
Ezúttal a szolnoki rendőrök szóltak, hogy ideje jobban figyelni a motorosokra. Ők is leszögezték, hogy az elsőbbségi, kanyarodási szabályok megszegése a leggyakoribb baleseti ok.
Balesetveszélyes helyzetet okozhat, mégis szabályos a kijelző nyomkodása, csakúgy, mint a vállal fülhöz szorított mobiltelefon. Ideje frissíteni a szabályokat, mert a technika beelőzte a KRESZ-t.
Valószínűleg az idei súlyos balesetek miatt döntött úgy az FIM, hogy csökkenti a terepralimotorok végsebességét. A sors fintora, hogy éppen a januárban elhunyt Goncalves lobbizott ezért.
A kora nyárias meleg hatására egyre több motor van az utakon, és sajnos megszaporodott a balesetek száma is. Számos esethez riasztották már a rendőröket: motorosgázolás és önhibából fakadó kicsúszás is akadt.
Hajmeresztő felvétel kering a világhálón: centiken múlt a frontális ütközés három motoros között, mert nem látták egymást az enyhe bukkanótól.
Bevált a sebességnövelés, és hosszú távon sem okozott több balesetet, tehát logikus, hogy visszavonták. Különös lépés az osztrák környezetvédelmi minisztertől, csatlakozva a francia és holland példához.
Nem javulnak érdemben a baleseti statisztikák, csak február második hetében tizenhárman vesztették életüket az utakon. Rendhagyó módszerekkel készül a rendőrség a szabálytalankodók visszaszorítására.
Hatalmas indulatokat gerjesztett, hogy a hatóságok a sok balesetre és a zajszennyezésre hivatkozva egyszerűen kitiltják a motorosokat a legszebb hegyi útvonalakról. Itthon is ez vár ránk?