Rendhagyó utat választott a két japán gyár az elektromos motorok energiaellátására.
Michele Pirro, a Ducati pilótája azt mondta: ez már szinte egy MotoGP-versenymotor.
Bármennyire hihetetlen, néha a többet használt járgányok „kopnak” kevésbé.
Egy nap a pályán elektromos motorok társaságában, ahol Bódis Ricsi lesz az oktató.
Búcsúzik az Energica a MotoGP-től, ám máris van egy beugró helyette: jön a Ducati!
Gyorstöltés és gigászi telepek helyett cserélhető akksik jelenthetik a megoldást.
Egy nappal a hatályba lépés után már fel is került a zöld plakett az első motorra.
Végre zöld rendszámot kapnak a motorkerékpárok – adómentesség is jár az új plakett mellé.
Éppen kétszeresére nőtt a forgalom, és lassan évi egymillió (!) motort adnak el világszerte.
Alig erősebb, mint az A1-es robogók, mégis vad dolgokra képes.
A Zaiser majdnem ötszáz kilométert tud egy töltéssel és négy másodperc alatt gyorsul százra.
Végre papíron is környezetbarátnak minősülnek az elektromos motorok.
Elektromos motorral a benzinesek ellen? Tamásiban ez is megtörténhet.
Három éven belül megjelennek a Honda hangtalan, cserélhető akksis gépei.
Biztos, hogy érkezik az új elektromos motor, és lesz belőle kisebb teljesítményű, valamint izmosabb változat is. A gyengébb modell 110-et megy és egy hétig bírja töltés nélkül.
Úgy tűnik, lassan Európában is felpörög az elektromos motorok forgalma. Hamarosan elérjük az évi százezres mennyiséget, pedig a flottakezelők szenvednek a turizmus visszaesése miatt.
Az egyik leggyakrabban felmerülő kérdés az elektromos motorok kapcsán, hogy mi lesz az akksik élettartamával? Most gyakorlati példán keresztül derült ki, hogy kár túlaggódni a dolgot.
Összefogott a Honda, a KTM, a Piaggio és a Yamaha, hogy közösen fejlesszenek gyorsan cserélhető, szabványosított akkumulátorokat a jövő elektromos motorjaihoz.